Nézz be iskolánk kulisszái mögé-online cikk

2019.07.15

Míg a kislányoknak maga a megvalósult álom, addig a kamaszlányoknak komoly önbizalomedzéssel felérő elfoglaltság, amit mostanság a felnőtt nők is megirigyelnek tőlük. Bármelyik korosztályról is legyen szó, a sikkes balett életérzés kiszakít a monoton hétköznapokból. Kecsesség, elegancia, harmónia és magabiztosság - ezekkel ruházhatjuk fel magunkat a PasséBalett Iskolában, és persze megtanulhatjuk a balett alaplépéseit. Igen, akár mi is, nem csupán az apró hercegnők! A gyerekeket a balerinák álomvilágán belül terelgeti Gyűrűsné Hornyák Éva, a Győri Nemzeti Színház volt táncművésze, míg a felnőtt hölgyeket Bajáki Zsanett, a Kecskemét City Balett korábbi táncosa dolgoztatja meg az órákon.

Trendalelke: Táncművészként a színpadi lét után jelent még nektek kihívást balettiskolát működtetni gyerekeknek?

Gyűrűsné Hornyák Éva: Igazi kihívás, mert manapság kissé kevésbé kelendő a művészet a rohanó világunkban. Az iPadek és tabletek világában nehéz vonzóvá tenni egy helyet, ahol a balett szépségeit tanítjuk. A tánctanítás amúgy csak egy szűk halmaza a teendőinknek, több órával előbb érkezünk a terembe, hogy átbeszéljük az óra menetét. Jó feladatok elé állít minket mindez.

Mit ad a balett a mai gyerekeknek? Mondjuk, a 3-6 éves korosztály tüllszoknyás, hercegnős balett motivációját teljesen értem...

Igen, érezzük a Minimaxon futó Angelina balerina sorozat hatását, beleszeretnek a kishölgyek a tv-n keresztül átélt rózsaszín életérzésbe, ezért eljönnek hozzánk. Viszont itt azért nem teljesen ugyanazt tapasztalják. Így nekünk az is feladatunk, hogy ezt az álomvilágot valamelyest fenntartsuk, hogy megmaradjon a lelkesedés, de tényleg balerinává váljanak a kislányok.

Hogyan lehet álomvilágot varázsolni, milyen eszközeitek vannak?

A kicsiknél az egész óra nagyon játékos keretek között zajlik, és természetesen vannak varázspálcáink, rózsáink és matricáink is. A balerinák hol pillangók, virágszirmok vagy épp hattyúk, így tényleg egy mesevilágban dolgozunk.

A kamaszlányok miért járnak balettre?

Náluk már szélesebb az okok tárháza, miért járnak hozzánk: van, aki önbizalmat szeretne erősíteni, testtartást javítani, illetve keresik a nőiességet és kecsességet, amit egy profi balerina látványa hív elő bennük. Ad egyfajta életérzést balerinának lenni, rendre halljuk is vissza a szülőktől, hogy kitűnnek a gyerekeik a járásuk, tartásuk, önbizalmuk, megjelenésük miatt.

Biztosan sokat számít az öltözék: kinyúlt pólóban, tréningnadrágban, leengedett hajjal még nem igen láttunk balettezni senkit sem. Harmóniát, magabiztosságot, eleganciát sugároznak?

Abszolút! Próbálunk olyan útmutatást adni nekik, hogy megtalálják a kecsességüket, nőiességüket. Viselkedéskultúrát tanítunk, a finomság, a sikkesség, a harmónia felé terelgetjük őket, nem kizárólag a balett lépéseit oktatjuk nekik. Sokszor úgy érzem, Mici néni tánc- és illemtaniskolájaként működünk.

Bármennyire is csodás, rózsaszín világnak tűnik a balett, azért a máz alatt ez egy sportágnak is beillő művészeti forma sok-sok lemondással, hogy a csokihiányról ne beszéljünk. Profi táncosokat képeztek?

Alapvetően nem ezzel a céllal hívtuk életre az iskolánkat, mert erre is megvannak a megfelelő intézmények. Ettől függetlenül ha látunk tehetséget, akkor nyitottak vagyunk rá. Került ki a kezeink közül olyan tanítvány, Molnár Sára, aki immár táncművésznek készül, ugyanoda jár, ahol mi is tanultuk a szakma sava-borsát. Most is van egy tanítványunk, Németh Janka, akit a felvételire készítünk most fel. A cél azonban szimplán annyi, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik szeretik a táncot, jól érzik magukat a bőrükben, nyitottak a finomságra. Hosszú távú célunk pedig, hogy balettot szerető és értő generáció kerüljön ki a tanodánkból.

Van egy elvetemült kérdésem. Van fiú táncosotok?

Nagy szívfájdalmunk, hogy nincs balettónk. Néha vannak pedig kisfiúk, akik látják esetleg a lánytestvérüket nálunk, és szívesen csatlakoznának, aztán a család mégsem dönt úgy, hogy beiratják.

Szerinted miért van az, hogy amíg szinte minden lánygyerek megfordul legalább egy-két balettórán, addig a profi balettelőadások szökőévente egyszer jutnak eszünkbe, amikor hétvégi programot keresünk...

Nem tudom, de az biztos, hogy a városban a Kecskemét City Balett jó kiindulópont lehet ennek megreformálására, hiszen remek megmozdulásaik és előadásaik vannak. Persze hosszú folyamat, mire megszokja a közönség ezt a szórakozási lehetőséget. Noha csoportosan nehéz lenne összeszervezni a táncszínházi látogatásokat, azért mi is igyekszünk felhívni a figyelmet az előadásokra vagy ha egy másik társulat látogat Kecskemétre.

Átlagosan hány tanítványotok van?

Szezononként körülbelül százan járnak hozzánk.

Edzésformaként is egyre népszerűbb a balett. Egyszerű pipiskedésnek tűnik, de kőkemény testmozgás. Nálad is megfertőződtek már az anyukák, és kikövetelték maguknak a felnőtt balettórát?

Bajáki Zsanett: Tartunk felnőtt órákat is. Általában elsőre megkérdezik, hogy "ugye nem kell tütüben jönni?", aztán hamar kiderül, hogy tényleg nem egy könnyed mozgásforma ez, számtalan olyan kompetenciát igényel, amit a mindennapokban lehet, hogy valaki nem is használ.

Mi van akkor, ha beteljesületlen gyermekkori álmunkat váltanánk valóra, de nem feltétlenül vagyunk balett kompatibilisek: nem vagyunk izmosak, xs méretnek megfelelően karcsúak, esetleg a táncban sem jeleskedtünk eddig, de nagyon vágyunk rá. Jöhetünk?

Éva: Ugyanezekkel a kétségekkel rengetegszer keresnek minket. Mi viszont várunk bárkit, akinek kimaradt a gyerekkorából ez vagy egyszerűen most szeretne ilyenformán önmegvalósítani. Aki szeretne egy aerobik órához képest kevésbé nyers mozgásformát választani, vagy szeretne az edzés mellé egy plusz feltöltődést a klasszikus zene által, aki meg szeretné élni a nőiességét vagy vissza akar találni önmagához, itt megtalálhatja számításait kortól, nemtől, edzettségtől, mindentől függetlenül. Év végén van mindig egy gálánk, gyönyörűszép produkciók születnek a gyerekek és a felnőttek munkájából is.

Hogyan néznek ki pontosan az óráitok?

Éva: Nagyban függ attól, milyen korcsoportról beszélünk. Minél kisebb a gyerek, annál több időt töltünk a földön, és minél nagyobb, annál inkább a balettrúd mellett időzünk. Amikor megérkeznek a gyerekek, először kicsit elcsendesedünk, leülünk, beszélgetünk, meg szoktam kérdezni, hogy telt a napjuk. Egymásra és a balettre hangolódunk. A kicsikkel aztán járás és testbemelegítő gyakorlatok következnek, majd a földön folytatva minden egyes testrészt külön bemelegítünk, utána jönnek az "állatfigurák", amik a rugalmasságot fejlesztik. Eztán játszunk, fellazítjuk a koncentrációt ezekkel a figurákkal. Később a balettrúd mellett kötött, 8 gyakorlatból álló sorozat következik - ezt egyébként minden hivatásos táncos minden nap végigcsinálja bemelegítésként. Hasonló gyakorlatokat végzünk a szőnyegen is, aztán jönnek a sasszék, ugrások. Ha marad idő, akkor még játszunk kicsit és persze el nem maradhat a matricaosztás. 4 éves kortól fogadjuk a gyerekeket. 4-7 éves korig balettelőkészítő gimnasztika az óravázlat. 7 éves kortól kezdődik a komolyabb balettoktatás.

Zsani: A felnőtteknél sajnos nincs matricaosztás a végén. Kezdésként én is meg szoktam kérdezni, ki hogy van, fáj-e valakinek bármelyik testrésze, mert akkor nyilván megbeszéljük, melyik gyakorlatokat kerülje. Bemelegítést mi a rúdnál végzünk, tudatosítjuk magunkban, hogy miért is vagyunk itt, odafigyelünk a testtartásra. Mi is elvégezzük ezt a 8 gyakorlatos sorozatot, majd középen, a rúd segítsége nélkül is végzünk néhány egyszerű gyakorlatot. Az állóképességjavító ugrásokból és forgásokból viszonylag sokat csináltatok a hölgyekkel. Persze ha valakinek valami nem esik jól, akkor mindig ott a lehetőség, hogy ne végezze, nincs szigor. Az erősítés, majd az óra végi nyújtás, kis relaxációval kiegészítve elmaradhatatlan.

Éva: Akár felnőtt, akár gyermek balettről van szó, olyan az első pár óra, mint amikor tanulóvezetőként beül az ember az autóba, sok mindenre kell egyszerre figyelni. De utána kialakul.

I

© 2019 PasséBalett Iskola- minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el