Az iskolánkról

Első iskolánk 2012-ben alakult, megálmodója és vezetője Gyűrűsné Hornyák Éva, a Győri Nemzeti Színház egykori táncművésze. 

A PasséBalett Iskolákban sokrétűen, több területre kiterjedően folyik a táncművészeti képzés. Az oktatás három helyszínen zajlik: Kecskeméten 2012. óta, 2019 szeptemberétől, Pápán és 2020-tól már Győrben is. A növendékek óvodás kortól csatlakozhatnak, és ismerkedhetnek meg az előkészítő gimnasztikával, valamint a klasszikus balett szépségével.  

2015-től Kecskeméten egy felnőtt balett csoport is létrejött, melyben nagyon sok lány, nő és édesanya találta meg a boldogságát, régen dédelgetett álmát, vagy épp a tánc iránti szeretetét.

Győrben hangsúyos a felnőtt oktatás. Klasszikus balettet kezdő és haladó szinten tanulhatnak vendégeink, valamint Fitnesz Balett órákat is kínálunk.

Új írányokat is megcélzott az iskola: 2018- tól lehetőség van Kecskeméten modern techikák elsajátítására is.

 2020. őszétől Pápán is bővül az arculat a színpadi tánc technikájával.

A PasséBalett Iskola elsődleges célja, hogy a szakmailag maximálisan felkészült oktatók segítségével a gyermekek és felnőttek megismerjék és elsajátítsák a klasszikus balett alapfokú ismereteit, mely során lépésről-lépésre kialakul a helyes testtudat használat, a mozdulatok pontos kivitelezése, az egyenes testtartás, a hajlékonyság és az egyensúlyérzet, az igényes, szép megjelenés. Egy táncos fejlődésében azonban nem csak a fizikai igénybevétel játszik fontos szerepet. A PasséBalett Iskola nagymértékű hangsúlyt fektet a növendékek és vendégek szellemi és lelki fejlődésére is, így a balett órák tartós látogatása során olyan lényegi, és hosszú távon is kamatoztatható jellembéli tudással gazdagodhatnak, mint a kreativitásuk, egyéniségük és szépérzékük csiszolása, a csoportban való együttműködésre szocializálás, a fegyelmezettség tanulása és a figyelem összpontosítása, a test és lélek kölcsönös harmóniájának megismerése, mindezt játékos kereteken belül. 

Az iskolának, bár nem fő feladata és célja, mégis nagy örömmel és elszántsággal foglalkozik tehetséggondozással is. Ilyen például a táncművészeti pályára való egyéni felkészítés. 


 

Találkozz a csapattal 

Gyűrűsné Hornyák Éva

Tulajdonos, vezető balett tanár-Pápa, Győr

A Pécsi Művészeti Gimnázium tánctagozatán végzett- szakmai gyakorlatát a Pécsi Balettnél töltötte, majd a Győri Nemzeti Színház táncművésze volt 14 évig. Közben elvégezte a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett pedagógus szakát. Számos alapfokú művészeti iskolában tanított, valamint külföldi iskolákban: Mercedes Benz Schule, Audi Schule, TanzLoft Ekker(Ausztria), StellArt(Szlovákia), QSI Amerikai Magán Iskola. Jelenleg a Győri Balett Általános Iskola és Gimnáziumban- évfolyamvezető balettmester.  Társkoreográfusa és edzője volt számos Országos, Európa és Világbajnoki helyezést elért projektnek, valamint koreográfiának.

Az utóbbi években rangos nemzetközi táncversenyeken vesz részt, zsűritagként.

Jelenleg a PasséBalett Iskola tanára Győrben 

Szakterülete: gyerek és felnőtt balett, fitnesz balett




Mezeiné Bajáki Zsanett

Vezető helyettes, balett és modern tanár- Kecskemét

Gyerekkora óta táncol- különböző stílusokban próbálhatta ki magát. A Pécsi Művészeti Gimnázium tánctagozatának elvégzése után a Kecskemét City Balett, balettművésze lett. Mellette a Magyar Táncművészeti Egyetemet végezte modern-kortárs próbavezető szakírányon. Pedagógus munkáját évek óta gyakorolja/csiszolta különböző gyerek és felnőtt balett csoportokkal.

Jelenleg a PasséBalett Iskola tanára Kecskeméten 

Szakterülete: gyerek és felnőtt balett, modern balett


Bors Eszter Katalin

Vezető helyettes, balett tanár- Pápa

15 évig volt a Magyar-Látványtánc-Sportszövetség aktív versenyzője. Többszörös magyar és Európa bajnoki címet tudhat magáénak többek között show tánc, musical, valamint színpadi látvány stílusokban. Tanulmányait a Fitness Akadémián végezte tánc instruktorként, emellett gyerek fitness instruktor valamit rehabilitációs mestertréner.

Jelenleg a PasséBalett Iskola tanára Pápán

Szakterülete:gyerek balett, stretching-nyújtás, színpadi tánc




Molnár Sára

Gyakornok, balett és modern tanár-Kecskemét

Viszonylag későn, 11 éves korában kezdet el táncolni a PasséBalett Iskolában. Tanulmányait, 2016-tól a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tánctagozatán folytatta, ahol a klasszikus balett mellett, sok más stílusban is kipróbálhata magát. Sikeres záróvizsga után, 2021-ben szerezte meg a táncművész végzettséget. Tervei a jövőre: folytatni a tanulmányait a Táncművészeti Egyetemen, tanári szakon.

Jelenleg a PasséBalett Iskola tanára Kecskeméten

Szakterülete: előkészítő balett, modern és fitnesz balett

PasséBalett Iskola legfrissebb bejegyzései

Olvasd el a heti újdonságokat
 

A kormányzati parlamenti ülésen megszavazták a vészhelyzet meghosszabbítást és a különleges jogrendet, ezért 2020.11.11-től az iskoláink 30 napig nem látogathatók.

Mindhárom Iskolánkba (Győr, Pápa, Kecskemét)- sok szeretettel várjuk a balettozni vágyó gyerekeket. Kérjük a beíratkozásra, a képeken megadott időpontban szíveskedjenek eljönni. További információkat telefonon, vagy a Facebook oldalainkon kaphatnak.

© 2019 PasséBalett Iskola- minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el